Numizmatikai hírek

2023.jan.04.
Írta: skepticX Szólj hozzá!

Idén is lesz kutyás érme az MNB emlékérmei között

A Magyar Nemzeti Bank tizennégy tematikában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban. Köztük egy kivételesen nagy értékű arany, kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz szerepel – áll az MNB közleményében.

mnb_kopo-min.png

A tematikák között szokás szerint jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, hiszen idén ünnepeljük a nemzeti himnusz megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját. Az irodalmi jubileumokat színesíti Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója is. Helyet kapott továbbá a jegybank emlékérme-programjában a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a 75 éve működő Országos Mentőszolgálat is.

A kibocsátások tervezett ütemezése (az MNB a változtatás jogát fenntartja):

  • 2023. január 23. - A Himnusz megírásának 200. évfordulója (ezüst és színesfém változat)
  • 2023. március 26. - Magyar származású Wolf-díjas matematikusok sorozat: Erdős Pál (ezüst és színesfém változat)
  • 2023. március 26. - Magyar származású Wolf-díjas matematikusok sorozat: Raoul Bott (ezüst és színesfém változat)
  • 2023. április 11. - Petőfi Sándor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc (nagyméretű, ezüst és színesfém változat)
  • 2023. április 22. - Nemzeti parkok sorozat: Hortobágyi Nemzeti Park (téglalap alakú, ezüst és színesfém változat)
  • 2023. május 10. - Országos Mentőszolgálat (ezüst és színesfém változat)
  • 2023. június-július – A Magyar Nemzeti Levéltár alapításának 300. évfordulója (ezüst és színesfém változat)
  • 2023. július – Magyar felfedezők és találmányaik sorozat: Neumann János születésének 120. évfordulója (négyzet alakú színesfém)
  • 2023. augusztus 20. - Országépítő királyok Árpád dinasztiájából sorozat: I. András (arany, ezüst és színesfém változat)
  • 2023. szeptember 15. - Nemzeti Hauszmann Program sorozat: Lovarda (hatszögletű színesfém)
  • 2023. szeptember 29. - Nemzeti emlékhelyek sorozat: Katonai Emlékpark Pákozd (színesfém)
  • 2023. szeptember 30. - Magyar népmesék rajzfilmsorozat: A só (színesfém)
  • 2023. október 4. - Magyar pásztor- és vadászkutya-fajták sorozat: Erdélyi kopó (színesfém)
  • 2023. november 17. Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója (ezüst és színesfém változat)

Az MNB 2023. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve az alábbi linkre kattintva érhető el (PDF): MNB emlékérme-kibocsátási program 2023-ban

Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. ugyanakkor hírül adta, hogy az előjegyzési szabályzatának megfelelően az MNB emlékérme-program elemeire online előjegyzési lehetőséget biztosít 2023. január 16. reggel 9 órától, 21 naptári napon át (tehát 2023. február 5. 17 óráig), illetve az előjegyzési keret erejéig. Kivételt képez ez alól az idei első kibocsátás, a „Himnusz megírásának a 200. évfordulója” emlékérme ezüst és színesfém változata, melyek előjegyzés nélkül lesznek megvásárolhatóak a Pénzverő értékesítési csatornáin.

Forrás

Idén 14 tematikában bocsát ki emlékérméket az MNB

2023. évi emlékérme kibocsátási program és előjegyzés

Négy magyar érme is bekerült a Coin of the Year 2023 díj jelöltjei közé

 2021-ben világszerte gyártott mintegy 2.300 érméből „Az év érméje 2023” jelölőbizottsága kiválasztotta a 100 jelöltet, 10-10 érmét összesen 10 versenykategóriában. A Coin of the Year díjra esélyes a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott négy emlékérme is.

Egy nemzetközi zsűri választja ki a nyertes érméket a díj odaítélésének évét két évvel megelőző, tehát ebben az esetben a 2021-es évi érmekibocsátások közül. Tom Michael, a COTY koordinátora és a NumisMaster vezető szerkesztője elmondta, hogy végül 30 ország érméje került a döntő fordulóba. Michael szerint ez annak a jele, hogy egyre több érmegyártó és kibocsátó ország egyre szélesebb körben készít magas színvonalú érméket.

Magyarország hagyományosan jól szerepel a Coin of the Year díjkiosztókon. A korábbi években már 6 magyar érme is nyert:

  • 2009 – 5.000 forint – A Világörökség részei Magyarországon: Budapest (közönségdíj)
  • 2008 – 5.000 forint – Tokaji történelmi borvidék (közönségdíj)
  • 2007 – 5.000 forint – Magyar várak: Gyulai vár (közönségdíj)
  • 2006 – 50 forint – Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára (közönségdíj, a forgalmi 50-forintos emlékváltozata)
  • 1988 – 500 forint – A Világ Vadvédelmi Alap 25. évfordulója alkalmából (korona méretű érme kategória)
  • 1988 – 500 forint – Szent István halálának 950. évfordulójára (történelmileg legjelentősebb érme kategória)

coty_hun-min.png

A nyertesek kihirdetése 2023 első negyedévében várható. A továbbiakban felsoroljuk a 100 jelölt érmét.

Tovább

Bankjegyen is megjelenik III. Károly király arcképe

A Bank of England nyilvánosságra hozta a III. Károly király arcát ábrázoló új bankjegyek tervét. Ezzel az 50-pennys forgalmi érme után az 5, 10, 20 és 50 fontos papírpénzen is megjelenik az új uralkodó portréja.

charles_banknote-min.png

A királyt ábrázoló bankjegyek 2024 közepétől kerülnek forgalomba. A II. Erzsébet királynőt ábrázoló korábbi bankjegyek továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak, vagyis a lakosság a királynőt és a fiát ábrázoló pénzeket egyszerre fogja használni.

A hét évtizedes uralkodás után 2022 szeptemberében elhunyt II. Erzsébet királynő volt eddig az egyetlen brit uralkodó, aki bankjegyen szerepelt. Az állami bank ugyanis csak 1956-ban, néhány évvel a királynő megkoronázása után kapott engedélyt arra, hogy az uralkodó arcképét egy új bankjegysorozaton használhassa. Az első papírpénz, amin II. Erzsébet szerepelt az 1960-ban kiadott 1 fontos volt, majd ezt követte 1962-ben a 10 shillinges bankjegy.

A Bank of England bejelentette, hogy 5, 10, 20 és 50 fontos címletekben nyomtatják majd a királyt ábrázoló új polimer bankjegyeket. A polimer bankjegyekre való áttéréssel a központi bank 14,5 milliárd font értékű papírbankjegyet kíván kivonni a forgalomból. A lépéssel Nagy-Britannia a világ legnagyobb gazdaságává vált, amely műanyagból készült bankjegyeket használ. A polimer bankjegyekek ellenállóbbak, mint a papír, és nehezebb őket hamisítani.

A bemutatott terven a király korona nélkül látható, valószínűleg azért, hogy elkerülje az anyját ért kritikákat, amelyekkel a korábbi bankjegy-portrék miatt szembesült.

Korábban hírt adtunk arról, hogy 2022 decemberében a Királyi Pénzverde 4,9 millió darab 50 pennys érmét bocsátott ki a postahivatalok számára III. Károly képmásával, ami körülbelül a fele annak a 9,6 millió érmének, amelyet a király arcképével terveznek veretni.

Forrás

King Charles III Becomes Second Monarch to Appear on English Money

Horvát euró – Mi várható a kettős forgalmazás időszakában?

2023. január 1-jétől Horvátországban az euró a hivatalos pénznem. A 2023. január 14-ig tartó kettős időszakban a kuna és az euró egyaránt használható készpénzfizetésre.

croatia_euro-min.png

Horvátország huszadik országként belépett az eurózónába, és az euró lesz a hivatalos pénzneme. Az Ecofin az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozta meg.

A horvát állampolgárok egy ideig még tudnak kunával fizetni, január 14-ig ugyanis kettős pénzforgalom érvényes az országban. Ebben az időszakban a polgároknak továbbra is figyelniük kell bizonyos dolgokra. Például a kereskedő vagy a kedvezményezett legfeljebb 50 darab kuna érmét köteles egy tranzakció során elfogadni. Az eladó változatlanul köteles alkalmazni a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozására vonatkozó előírásokat, amelyek a készpénzben kifizethető összeg felső határára vonatkoznak.

A visszajárót euróban adják vissza, de az euró bevezetéséről szóló törvény mentességként előírja, hogy egy vállalkozás kunában is visszaadhatja a fennmaradó összeget, ha indokoltan nem képes a azt euró készpénzben visszaadni.

Horvátországban az árakat 2023 végéig kunában és euróban is ki kell írni. A kunát költségmentesen beváltják a bankok és a Horvát Posta. A Horvát Nemzeti Bankban pedig korlátlan ideig, szintén ingyen lesz átváltható.

Mint az euro.hr oldalon olvasható, amely az euróra való átállással kapcsolatos összes információt tartalmazza, a kettős forgalomba hozatal időszaka 2023. január 1-jén 00:00 órakor kezdődik és 2023. január 14-én 24:00 órakor ér véget.

A Horvát Nemzeti Bank azt javasolja a lakosoknak, hogy 2023 első napjaiban a tranzakciók során minél nagyobb mértékben használjanak bankkártyát, annak érdekében, hogy ne álljon be hirtelen általános készpénzhiány. Továbbá 2022. december eleje óta a polgároknak lehetőségük van euróérmékből álló indulócsomagokat beszerezni. Ugyanebből a célból a bankoknak 2023 első hónapjaiban a pénzautomatákat lehetőleg kisebb címletű (10 és 20 eurós) bankjegyekkel kell feltölteniük.

Forrás

Euro Croatia: What to Expect During the Dual Circulation Period

Újabb emlékbankjegyet bocsátott ki Banglades

Az 50 takás bankjegyek az ország első metróvasútjának felavatására emlékeznek.

bangladesh_bb_50_taka_2022_00_00_b364a_pnl_0103355_f-min.jpg

bangladesh_bb_50_taka_2022_00_00_b364a_pnl_0103355_r-min.jpg

Uralkodó színek az emlékbankjegyen: zöld, rózsaszín, kék és barna. Előoldalán Sejk Haszina Vazed, Banglades egykori miniszterelnökének arcképe látható, mellette pedig a metróvasút kocsija. A hátoldalon a metróvasút-szerelvény látható városi környezetben. Az angol felirat fordítása: „A lakosság utaztatása, időmegtakarítás, környezetvédelem”. A papírból készült bankjegy méretei: 130 x 60 mm, hasonlóan a forgalomban lévő többi 50 takás bankjegyhez.

 A bangladesi központi banktól nem idegen az emlékbankók kibocsátása. Jelenleg is hét emlékbankjegy-típus van forgalomban az országban. A cikk elkészültének napján 50 bangladesi taka körülbelül 175 forintot ér.

Forrás

Bangladesh new 50-taka commemorative note (B364a) confirmed

Forgalomba kerültek az első, III. Károlyt ábrázoló érmék

A brit Királyi Pénzverde bejelentette, hogy 2022. december 8-tól kezdődően az Egyesült Királyság postahivatalaiban megjelentek az első, III. Károly királyt ábrázoló érmék.

charles_50_penny-min.png

Az új király arcképét egy 50 pennys érme viseli. A hátoldala II. Erzsébet királynő életének és örökségének állít emléket, jelezve az idén lezajlott történelmi átmenetet. A The Royal Mint honlapjának látogatottságából ítélve már az érme emlékváltozatának októberi megjelenését is rekord nagyságú érdeklődés követte.

A postahivatalokba országszerte 4,9 millió darab 50 pennys érme érkezett a király képmásával a legforgalmasabb, karácsony előtti időszakban. Az érméhez az ügyfelek juthatnak hozzá visszajáró formájában, ha igénybe veszik a posta szolgáltatásait és termékeit. További 4,7 millió darab 50 pennys fokozatosan, a keresletnek megfelelően kerül forgalomba a pénzverde közleménye szerint.

"Új korszak kezdődött az Egyesült Királyság pénzverésének történetében, mivel III. Károly király képmása megjelent a forgalmi 50 pennys érmén" – mondta Rebecca Morgan, a Királyi Pénzverde gyűjtői szolgáltatásokért felelős igazgatója. "Ez fantasztikus lehetőség mindenki számára, hogy gyarapítsa gyűjteményét, vagy elkezdjen érméket gyűjteni. Számítunk a fiatal generációra is, mivel az emberek a visszajáró átkutatásával megpróbálhatják kiszúrni az érmét, amelyen az új uralkodónk arcképe látható.

A brit Királyi Pénzverde több mint 1100 éve készít érméket az uralkodó képmásával. III. Károly profilját a neves brit szobrász, Martin Jennings készítette, és a király személyesen hagyta jóvá. A hagyományoknak megfelelően a III. Károly arcképe balra néz, vagyis II. Erzsébet királynővel ellentétes irányba.

Az 50 pennys hátoldalán az 1953-as koronán szereplő minta látható. Ezt II. Erzsébet királynőnek a Westminster-apátságban történt koronázása alkalmából készítették, és a királyi címer pajzsokba foglalt negyedeit ábrázolja. A pajzsokat a brit államalkotó nemzetek egy-egy növényi jelképe választja el egymástól.

A II. Erzsébet királynő képmását viselő brit érmék továbbra is aktív forgalomban maradnak, törvényes fizetőeszközként. Történelmileg bevett szokás ugyanis, hogy a különböző uralkodók képmását ábrázoló érmék együtt forognak.

Forrás és fényképek

First King Charles Coin Begins Circulating

 

 

 

süti beállítások módosítása